Tóth Alex: Nem a revánsról szól a kupadöntő

2025. május 14.

Soroksártól a válogatottig, vagy éppen a kis híján eligazolástól az alapember státuszig járta be az útját idén a Ferencváros fiatal tehetsége, Tóth Alex, aki saját elmondása szerint akár elégedett is lehetne, hogy 19 évesen ott tart, ahol, de ott lebeg előtt a nála is két évvel fiatalabb Lamine Yamal példája 

Bár már két éve bemutatkozott a Ferencváros első csapatában, az idei szezon a másodosztályú Soroksárban kezdte meg Tóth Alex, akinek a januári edzőváltás hozta meg a nagy kiugrás lehetőségét. Robbie Keane komoly fantáziát látott benne, és nem csupán klubjában vált meghatározó emberré, de a válogatottban is bemutatkozhatott. A hab a tortán egy Magyar Kupa-győzelem lehetne.

A még mindig csak 19 éves Tóth Alex szinte napra pontosan két éve, 2023. május 20-án mutatkozott be a Ferencvárosban egy Debrecen elleni mérkőzésen. Az akkori meccskeretből már csupán hárman tagjai a csapatnak, a fiatal középpályás azt mondja, ha valaki két éve azt jósolja, hogy idén ő jelenti az egyik „állandóságot”, nem hitte volna el.

Tóth Alex ázsiója folyamatosan emelkedik 

Kredit: molkupa.hu

„Főleg azért nem, mert most tényleg ennyire állandó lett a helyem. Nem gondoltam volna, hogy így fog alakulni, ilyen fiatalon, ilyen gyorsan sikerül majd előrelépnem.” Persze állítja, mint mindehhez, ehhez is kellett némi szerencse, például az, hogy olyan komoly edzőkkel dolgozhatott és tanulhatott, mint Sztanyiszlav Csercseszov, Dejan Stankovic, Pascal Jansen és most Robbie Keane.

Más futballkultúrákból érkező edzők

„Minden edző más. Persze, emberileg különböztek, mind más taktikai kérésekkel volt irányomban, éppen ezért nagyszerű, hogy ilyen fiatalon meg tudtam tapasztalni, hogy milyen egy edzőváltás egy felnőtt csapatnál, hogyan lehet ebbe beleszokni, hogyan lehet újra és újra tiszta lappal indulni. Mindenhol és mindenkitől tud újat tanulni az ember. És az sem hátrány, hogy mindannyian más kultúrából érkeztek, volt szláv, holland vagy most egy brit irányvonal. Így szinte mindent megtapasztalhattam” – mondta.

Pedig a télen nem tűnt úgy, hogy a Fradi egyik kulcsembere lehet, miután Jansen nem számolt vele, ezért ősszel Soroksáron futballozott, és felmerült, hogy egy másik első osztályú csapathoz megy kölcsönbe. Végül Robbie Keane érkezésével változott meg a helyzet.

Bírja a gyűrődést a fiatal játékos 

Kredit: Puskás Akadémia FC/Flickr

„Tényleg így történt, közel volt a klubváltás” – erősítette meg. „De az utolsó pillanatban úgy alakult, hogy Jansen távozott, így a menedzseremmel és a Fradi vezetésével közösen úgy döntöttünk, itt kezdem meg a felkészülést, és megnézzük, az hogyan sikerül.”

Arra a kérdésre, hogy ezeken a tréningeken többet beleadott, mint addig, vagy egyszerűen Keane meglátta benne azt, amit a korábbi szakvezető nem, azt felelte, a személyiségéből fakadóan ugyanúgy állt bele minden edzésbe, mint régebben. „De nyilván az is kellett hozzá, hogy jó formában érkeztem, és Keane-nek szimpatikus lettem, mert amit kért, betartottam. Ezáltal megkedvelt.”

Soroksártól a válogatottig 

A szezonja tehát hullámvasutazáshoz volt hasonló, ősszel a másodosztályú Soroksárban játszott, majd a Fradival már komoly nemzetközi kupameccseken szerepelt, végül a válogatottban is bemutatkozott.

„Hál istennek nem volt időm túlagyalni, mert gyorsan jöttek ezek a mérföldkövek. Ezáltal újabb és újabb célokat tűzhettek ki magam elé, és ezeket teljesítettem is. Úgy érzem, és többen meg is erősítettek benne, hogy próbálom jól kezelni ezt a helyzetet.”

Soha nem lehet elégedett az ember 

Kredit: molkupa.hu

Marco Rossi szövetségi kapitánnyal egyéni beszélgetése nem volt, hiszen a márciusi, Törökország elleni Nemzetek Ligája-osztályozón rövid időt töltöttek együtt. De végig arra koncentrált, hogy minél jobban beilleszkedjen és elsajátítsa a taktikai dolgokat. Tavaly még azt nyilatkozata, hogy veszélyesebbnek kellene lennie a kapura, jó lenne, ha a végjátékból is gólokkal, gólpasszokkal venné ki a részét. A 2024-25-ös szezonban egy gól, kilenc gólpassz a mérlege, ami megsüvegelendő teljesítmény.

„Szerintem az ember sohasem lehet elégedett, de azért mégis jó, hogy ilyen számokat tudtam produkálni. Ha azt nézzük, hogy 19 évesen itt vagyok, lehetnék elégedett is. De ott van Lamine Yamal, aki 17 évesen világsztár – szóval mindig van feljebb.”

Kétszeres bajnoknak mondhatja magát, kupát viszont most nyerhet először. „Ez a Paks elleni csata nem a revánsról szól, bár nyilván mindenkiben benne van a legutóbbi vesztes finálé. Hideg fejjel kell kimenni a pályára, úgy lehet nyerni.”