Szerencselovagok és egy hegymászó a négyben

2026. március 11.

A MOL Magyar Kupa elődöntőjébe két olyan csapat is bejutott, amelyek nem találkoztak első osztályú ellenféllel, és egy harmadik sem panaszkodhat a sorsolására. A kakukktojás az idén óriásölésben utazó Honvéd. 

Nyilván nem az érdemek megkérdőjelezéséről van szó, amikor azt állítjuk, bizony meglehetősen szerencsések voltak a sorsolás tekintetében a MOL Magyar Kupa elődöntőinek résztvevői. Aki itt van, azért van itt, mert minden szembejövőt kiejtett, tette ezt sok esetben igencsak meggyőzően.

Itt van például a Ferencváros, amelynek még érintetlen a hálója az idei kupaszezonban, cserébe huszonnyolc (!) gólt vágott az ellenfeleinek, és az ETO is a negyeddöntőben kapta az első gólját, miközben tizenhetet szerzett. A ZTE még a győrieken is túltett, tizenkilenc góljára kapott kettőt, és kicsit kilóg a sorból a Honvéd, hiszen a kispestiek csak kilenc rúgott gólnál járnak, de ennek megvan az oka.

A Honvéd a kakukktojás

A Budapest Honvéd kifejezetten nehéz sorsolással jutott be a legjobb négy közé, és ez az eredményein is látszik. Már a negyedik fordulóban kénytelen volt idegenben pályára egy NBI-es csapat otthonában, és a debreceni bravúr után még egy első osztályú csapatot (a Diósgyőrt) ki kellett ejtenie az elődöntőhöz. Nem akármilyen menetelést mutatott be az állva maradt mezőny egyetlen másodosztályú csapata, főleg a többiekhez képest.

A többi csapat egyáltalán nem panaszkodhat a sorsolására, sőt olyan egészen furcsa helyzet is előállhat idén, hogy például a ZTE úgy juthat be a MOL Magyar Kupa döntőjébe, hogy egyetlen NBI-es ellenféllel sem találkozott. De nem panaszkodhat a Ferencváros sem, sőt!

A Fradinak ugyan volt első osztályú ellenfele, ám az utolsó helyen álló, szinte biztos kieső Kazincbarcika nem okozott semmiféle gondot. A barcikaiakon kívül volt még NBII-es kiesőjelölt, megyei osztályú csapat és egy másodosztályú középcsapat, ráadásul a sorsolás a pályaválasztói jog kapcsán is kedvezett a Fradinak, hiszen csak a (kötelező) harmadik fordulóban, majd a negyeddöntőben kellett utazniuk a zöld-fehéreknek.

Utóbbi szempontból a ZTE nem volt olyan szerencsés, hiszen bár sokat játszott hazai pályán, az első (a mezőny többi részének harmadik) fordulóban Vásárosnaménybe utazott, ami 538 km-es túrát jelentett. Egymás után három NBII-es ellenfelét azonban hazai pályán fogadta a 2023-as kupagyőztes, és csak az elődöntőben kell újra útra kelnie.

Az ETO sorsolása csalóka

Bár a győriekre is igaz, hogy eddig nem találkoztak NBI-es ellenféllel a kupaszezonban, azért az ETO FC sorsolása mégsem mondható egyértelműen mázlisnak. Először is a győriek összecsaptak legnagyobb riválisukkal, a Videotonnal, és az ilyen nagymúltú derbikre hatványozottan igaz, hogy bármi előfordulhat rajtuk, még ha a Vidi éppen a másodosztályban szerepel is.

Ezt az akadályt végül simán vette az ETO, a fehérváriak ugyanis igencsak tartalékos összeállításban utaztak el Győrbe. A negyeddöntőben pedig hiába jött újra NBII-es ellenfél, a Kecskemét az idei kupaszezon egyik legnagyobb óriásölője, és kis híján az ETO-t is megtréfálták a lilák. A KTE idén két NBI-es csapatot is kiejtett, és a győriekkel szemben is csak hosszabbításban maradt alul.

Az ETO-nak a pályaválasztás szempontjából is szerencsés volt a sorsolása, hiszen egészen az elődöntőig élvezhette a hazai pálya előnyét. Mégsem lehet azt mondani, hogy olyan nagyon szerencsés lenne a bajnoki listavezető, hiszen a kupadöntőhöz nem kisebb feladat vár rá, mint a Ferencváros, ráadásul az Üllői úton.