Sok döntő kell kevés kupagyőzelemhez is

2025. január 16.

Kevés csapat mondhatja el magáról, hogy pozitív a mérlege a kupadöntőkben (jó néhányan állnak 50 százalékos teljesítménnyel), és a mostani mezőnyben is van tíz csapat, amely visszatérne, illetve hat, amelyik előszor jutna be a fináléba. Random érdekességek-sorozatunk folytatódik. 

Hirdetés

A MOL Magyar Kupa 2024/25-ös kiírásában talpon maradt tizenhat csapat közül hét mondhatja el magáról, hogy megnyerte a hazai kupasorozatot (Ferencváros, Újpest, MTK, Zalaegerszeg, Fehérvár, Paks, Győr), további három pedig a döntőig verekedte magát, de nyerni nem tudott (Mezőkövesd, Puskás Akadémia, Dorog). Ott van még a Sopron, amely 2005-ben győzött, de a mostani soproni csapat hivatalosan nem jogutódja a Matávnak.

A Puskás az Újpest ellen elveszítette eddigi egyetlen döntőjét 

Kredit: molkupa.hu 

Tehát összesen hat olyan csapat van a mezőnyben (Nyíregyháza, Karcag, Iváncsa, Gyirmót, Kisvárda, Sopron), amely még nem járt fináléban, közülük a Kisvárda és a Szpari volt már elődöntős, sőt elég közel voltak a döntőhöz mindketten, de végül elbuktak.

Nagyon kell a döntős rutin

A Magyar Kupa történetében mindössze nyolc olyan csapat van, amelyik egyetlen döntőt játszott a kupasorozatban, és azt meg is nyerte, de olyanból sincs sok, akiknek első nekifutásra egyből sikerült megnyerniük a finálét. Leszámítva persze az MTK-t, amely az első kiírást megnyerte.

Még a rekordbajnok, 24-szeres győztes Fradi is elveszítette az első döntőjét, az Újpest pedig nem kevesebb, mint öt vesztes finálé után tudott először kupát nyerni. Íme azok a csapatok, akiknek elsőre sikerült a bravúr: Debrecen (1999) és Vasas (1955) - valamint persze az a nyolc csapat, akik csak egy döntőt játszottak, és azt megnyerték: Bocskai FC, III. Kerület, Soroksár, Szolnok, Siófok, Békéscsaba, Sopron, Kecskemét.

A Kecskemét szűk klub tagja 1/1-es mérlegével 

Kredit: KTE

Az utóbbi két év győztesei, a Zalaegerszeg és a Paks is első győzelmét szerezte, de mindketten túl voltak már egy vesztes finálén. A Paks két évvel korábban a Fradival szemben maradt alul, a Zetét pedig a Debrecen győzte le 2010-ben.

Az örökrangsor +/- mutatója

A magyar futball három nagyágyúja, a Fradi, az Újpest és az MTK áll a MOL Magyar Kupa örökranglistájának dobogóján, és ez a három csapat pozitív mérleggel büszkélkedhet, ami a kupadöntőket illeti. A Ferencvárosnak kiváló a lőlapja, hiszen 34 döntőből 24-et megnyert, de kiváló a kék-fehérek (15/12) és a lilák (18/11) kupadöntős mérlege is. Rajtuk kívül azonban csak egy csapat jár a pozitív tartományban.

A Debrecen 8 döntőjéből 6-ot megnyert, a többi egykori döntős mind legjobb esetben is 50 százalékkal büszkélkedhet. A legtöbb kupadöntős vereséget (11) számláló Honvéd mellett a Vidinek hét, a Diósgyőrnek hat döntő kellett két trófeához, és a pécsiek is három döntőt játszottak, mire egyet meg tudtak nyerni.

A Paks második kísérletére szerezte meg az első kupagyőzelmét 

Kredit: molkupa.hu

Vannak igencsak szomorú csapatok is, akik többször is bejutottak a döntőbe, de győzniük egyszer sem sikerült. Élükön a Salgótarjánnal, amely a rekordot tartja: a Stécé négy vesztes döntőjénél senki nem tud többet felmutatni a nyeretlen csapatok közül. A Tatabánya, a Haladás és a Vác három finálét bukott el, a Komló és a BVSC kettőt, és több csapat áll egy vesztes döntővel, köztük a most is versenyben lévő Puskás Akadémia, a Dorog és a Mezőkövesd. 

Hirdetés