Sajbán Máté csak a paksi kupamenetelés elején volt a zöldek játékosa, így csak egy vesztes döntője van a tolnaiakkal, de most a DVTK játékosaként is pozitív emlékekkel tér vissza Paksra. A forduló rangadójáról beszélgettünk a csatárral.
Bár rendeznek egy komoly múltra visszatekintő, a szurkolótáborok számára kiemelten fontos nyugati rangadót is a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, azért az ETO és a Vidi között osztálykülönbség van, így nem kérdés, melyik lesz az ötödik forduló legnagyobb rangadója.
“Tévés meccs, esti időpont, és szerintem is a mi meccsünk vonzza majd a legnagyobb figyelmet, ami extra motivációt is jelent majd számunkra” - mondta elszántan a diósgyőri Sajbán Máté, aki egykori csapata ellen lép pályára a Paks-DVTK mérkőzésen.
Rádupláznak a bajnokságban is
Sokszor elmondtuk, a bajnokság és a kupa eseményeit nem lehet egy kalap alá venni, az egyik esélyei a másik sorozatban mit sem számítanak, de a Paks-Diósgyőr mérkőzésen elég könnyű párhuzamot vonni a bajnokság és a kupasorozat között, hiszen alig néhány nappal a kupameccs után a bajnokságban is összecsap a két csapat ugyanebben a leosztásban.
Sajbán egykori csapata ellen léphet pályára Pakson
“Biztosan lesz hatása egymásra a két meccsnek, illetve mivel a kupameccs van előbb, nagyon nem mindegy, mi lesz az eredmény, milyen lesz a játék képe, mit kap vissza a két edző az első meccsen. Hogy melyik lesz a fontosabb? Hát ez már jóval nehezebb kérdés mindkét csapat számára.”
“Mivel jelen pillanatban csak a kiesőket előzzük meg a tabellán, számunkra mindennél fontosabb a biztos bennmaradás kiharcolása, és azzal a céllal is vágunk neki a tavasznak, hogy minél előbb stabil középcsapat legyünk az NBI-ben. Ugyanakkor a szezon előtt nem titkolt célunk volt, hogy odaérjünk a nemzetközi kupaszereplést érő helyekre, és bár erre a bajnokságból már kevés esélyünk van, a kupasorozatból négy jól sikerült meccsel meglehet ez a cél is.”
“A magyar bajnokságban a Ferencvároson kívül senki nem szőhet biztos terveket, mindenkinek fel kell készülnie rá, hogy menet közben változtatnia kell a célkitűzéseken. Nekünk most már egyértelműen csak a kupasorozatból vezethet út Európába, ezért ott fogunk mindent megtenni a minél jobb szereplésért.”
“Közben azt sem szabad elfelejteni, hogy a kiesés elleni küzdelem mindent felülír, és azért is lenne jó minél hamarabb stabilizálni a pozíciónkat, mert ebben az esetben több energia jutna a kupasorozatra. Nagyon fontos lesz, hogy jól kapjuk el a rajtot” - szögezte le a diósgyőri csatár.
A kupagyőzelem elmaradt, de szép emlékek vannak
A Paks kétszeres kupagyőztes (azaz jelenleg éppen dupla címvédő), és bár Sajbán három éven át volta a paksiak játékosa, pont a MOL Magyar Kupából nem a legszebbek az emlékei.
“Sajnos a három kupadöntőből csak azon szerepeltem, amit elveszített a Paks, de azt akkor egyáltalán nem éltük meg tragédiaként. Egy borzasztó erős Fradival játszottunk, nem volt sok esélyünk a győzelemre, és már maga a finálé is nagy dolognak számított” - idézte fel a csatár.
A szép emlékek nem számítanak majd
“Azóta kétszer is sikerült kupát nyernie a Paksnak, és bár én már akkor nem voltam a csapat játékosa, az egykori játékostársak miatt örültem neki, hogy így alakult. Szép emlékeket őrzök Paksról, pályafutásom egy pozitív szakaszát tölthettem ott, de ez nem fog befolyásolni sem a bajnoki, sem a kupameccsen, mindent meg fogok tenni a diósgyőri győzelemért.”
Felemás ősz, tavaszi felemelkedés
Sajbán abszolút pozitívan várja a tavaszi rajtot. A spanyolországi edzőtábor nagyon jól sikerült, a csapatnak megvan az önbizalma, mindenki hisz abban, hogy megindulnak felfelé a tabellán, illetve sikeresen szerepelnek majd a MOL Magyar Kupában is.
“Sokkal nehezebb lenne hinni a jó szereplésben, ha az egész ősz gyenge lett volna. Az igazság ezzel szemben az, hogy egyrészt lehetne jóval több pontunk is a teljesítményünk alapján, másrészt sokszor igen szélsőséges volt a játékunk: akadtak nagyon jó és nagyon rossz meccseink is. A jókra kell koncentrálni, azt a teljesítményt állandósítani és nem lesz gond.”
Nagy lökést adhatna a címvédő kiejtése
“A kupában ez hatványozottan igaz, hiszen ott egy meccsen dől el a továbbjutás, és 90 perc alatt nagyon sok minden történhet. Az ellenfelünk igazi kupaspecialista, de egyáltalán nem verhetetlen, ezt bizonyítja, hogy az egyik legjobb meccsünket pont a Paks ellen játszottuk, és le is győztük őket. Azon leszünk, hogy mi szolgáltassuk a forduló meglepetését” - tette hozzá elszántan.