Máris bejelentkezett egy rutinos óriásölő

2026. augusztus 1.

A Balaton partján, rekkenő hőségben kezdődött meg a MOL Magyar Kupa 2026/27-es szezonja. Az egykori kupagyőztes Siófok könnyed lellei győzelme adta mag az alaphangot a nyitánynak, ahol nem voltak gyakoriak a meglepetések: egy rutinos óriásölő máris akcióba lépett, az Amatőr Kupa-győztesen kívül ketten is közel jártak a bravúrhoz.

Egyetlen csapat tudott magasabb osztályban szereplő ellenfelet kiejteni, ez a csapat pedig nem más volt, mint a bravúrokat általában sűrűn sorjázó, aktuálisan az Amatőr Kupa címvédője, a Mezőörs KSE, amely megyei osztályú csapatként ejtette ki az NBIII-as Pápát. A másik két csapat, amely közel volt a meglepetéshez a BLSZ I-ben szereplő Flotta 2001 SE és a Pest megyei I. osztályú Pilis LK volt, de ha rendkívül szoros meccsen is, végül mindketten elbuktak.

A Flotta talán az egész forduló legizgalmasabb meccsét vívta a harmadosztályú Szegedi VSE-vel, a 91. percben 2-2-re alakította az állást, de volt a meccsben még egy fordulat: a 93. percben Kelemen Viktor a szegedieket juttatta a következő körben. Egyetlen büntetőpárbaj volt az első forduló első játéknapján, a Pilisi LK a szintén harmadosztályú BKV Előrével találkozott, és bár 0-2-ről még ki tudott egyenlíteni, a 11-eseket a budapestiek rúgták pontosabban.

Nagy hőségben kezdődött el a kupasorozat 

Kredit: Réti Zsolt 

Volt jó néhány komoly gólkülönbségű győzelem is, a Salgótarján tizenkettőt vágott a Kabai Meteoritnak, ahogy a Gyulai Termál is Dévaványán, de a gólrekord a Tiszafüredé, amely gurított a Bőcs kapujába. Tízig jutott a Haladás és az Ózd, hetet-nyolcat jó néhány rúgtak, ahogy azt az első fordulóban megszoktuk.

Balatonlellei SE (Somogy I.)-BFC Siófok (NB III.) 0-5 (0-1)
FC Hatvan (Heves I.)-Lőrinci VSC (Heves I.) 3-2 (2-1)
Szepetnek SE (Zala I.)-Csepel SC (NB III.) 0-7 (0-5)
Ercsi Kinizsi SE (Fejér I.)-PMFC (NB III.) 0-4 (0-2)
Sényő FC (Szabolcs I.)-Nagyecsed RSE (Szabolcs I.) 2-0 (0-0)
Maklár SE (Heves I.)-Emődi ÁIDSE (Borsod I.) 1-3 (0-0)
Silver Tüzép Karancslapujtő (Nógrád I.)-Vizslási SE (Nógrád I.) 3-0 (1-0)
DEAC (NB III.)-Eger SE (NB III.) 3-1 (1-0)
Kabai Meteorit SE (Hajdú-Bihar III.)-SBTC (NB III.) 0-12 (0-8)
Vác VLSE (Pest I.)-Mátészalkai MTK (NB III.) 0-2 (0-2)
Balmazújvárosi FC (Hajdú-Bihar I.)-Tiszabábolna-Termálfürdő Mezőcsát (Borsod I.) 2-4 (1-4)
Hajdúsámson (Hajdú-Bihar I.)-Ózd-Sajóvölgye (NB III.) 0-10 (0-7)
Füzesabonyi SC (NB III.)-Termálfürdő FC Tiszaújváros (NB III.) 1-4 (1-2)
Jéke FC (Szabolcs II.)-Bátonyterenyei TC (Nógrád I.) 1-4 (1-0)
Bőcs KSC (Borsod II.)-Tiszafüredi VSE (NB III.) 1-16 (0-5)
Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar I.)-Tarpa SC (NB III.) 2-6 (1-2)
FÉMALK-Dunavarsány (Pest I.)-Sándorfalvi SKE (NB III.) 0-2 (0-1)
Makó FC (Csongrád I.)-METON-FC Dabas SE (NB III.) 0-5 (0-2)
Anda Kalocsa FC (Bács-Kiskun I.)-Felsőpakonyi SE (Pest I.)  1-3 (0-1)
Pilisi LK (Pest I.)-BKV Előre (NB III.) 2-2 (0-1) (büntetőkkel 2-4)
Ceglédi VSE (Pest I.)-Gödöllői SK (NB III.) 0-3 (0-1)
Dévaványai SE (Békés I.)-Gyulai Termál FC (NB III.) 0-12 (0-4)
Lajosmizsei VLC (Bács-Kiskun I.)-Harta SE (Bács-Kiskun I.) 1-3 (0-1)
Hódmezővásárhelyi FC (NB III.)-Szolnoki MÁV FC (NB III.) 1-2 (1-0)
Szabadkikötő SE (Budapest I.)-Szajol KLK (Szolnok I.) 5-2 (1-2)
Jamina SE (Békés I.)-Monor SE (NB III.) 0-4 (0-2)
Törökszentmiklósi FC-Veteriner (Szolnok I.)-Dunaharaszti MTK (NB III.)  1-3 (0-2)
Credobus Mosonmagyaróvár (NB III.)-OPUS TIGÁZ Tatabánya (NB III.) 0-2 (0-2)
Sárvár FC (Vas I.)-Sárisápi BSE (NB III.) 0-3 (0-2)
Tihanyi FC (Veszprém I.)-Haladás FC (NB III.) 1-10 (0-4)
Tarr Andráshida SC (Zala I.)-Hévíz SK (Zala I.) 2-5 (0-2)
Mezőörs KSE (Győr I.)-Frutti Drink-Perutz FC Pápa (NB III.) 4-2 (2-1)
Balatonfüredi USC (Veszprém I.)-Magnetic Andráshida TE (Zala I.) 2-4 (2-1)
Úrkút SK (Veszprém I.)-Körmendi FC (Vas I.)  1-3 (1-1)
Vasvár VSE (Vas II.)-Balatonfüredi FC (Veszprém I.) 0-1 (0-0)
Tatai AC (Komárom I.)-Lébény SE (Győr I.)  0-3 (0-1)
DAC Nádorváros 1912 SE (Győr II.)-Bicskei TC (NB III.)  0-1 (0-0)
Szekszárdi UFC (NB III.)-PTE-PEAC (NB III.) 0-2 (0-1)
Koppánymonostori SE (Komárom I.)-Komárom VSE (NB III.) 0-6 (0-4)
Dombóvári FC (Tolna I.)-Majosi SE (NB III.)  1-6 (1-0)
Faddi SE (Tolna I.)-TFSE-Tent Team (Budapest I.) 0-6 (0-3)
Nagyatádi FC (Somogy I.)-Balatoni Vasas SE (Somogy I.) 0-1 (0-1)
Sport36 Komlói Bányász (Baranya I.)-Sárbogárd SE (NB III.) 0-5 (0-0)
Mágocs VSK (Baranya III.)-43. sz. Építők SK (Budapest I.) 1-8 (0-2)
Kaposfüred SC (Somogy I.)-Nagykozár KSE (Baranya I.) 1-3 (0-2)
Bajai LC (Bács-Kiskun I.)-FC Főnix (Fejér I.) 7-0 (2-0)
Iváncsa KSE (NB III.)-Budafoki MTE (NB III.)  2-0 (1-0)
Bátaszék SE (Tolna I.)-Kaposvári Rákóczi FC (NB III.) 1-5 (0-2)
Ikoba Beton Zsámbék (Komárom I.)-Csepel UFC (Budapest I.) 1-3 (0-2)
Marcali VFC (Somogy I.)-III. ker. TVE (NB III.) 0-6 (0-3)
Flotta 2001 SE (Budapest I.)-Szegedi VSE (NB III.) 2-3 (1-0)

Augusztus 2-án, vasárnap rendezik: 
Albidok FC-Kartal (Pest II.)-Bélkő SE-Bélapátfalva (Heves I.) 
Edelény-Borsodszer (Borsod I.)-BTE Felsőzsolca (Borsod I.)
Gesztely FC (Borsod I.)-Bacsó Beton-Cigánd SE (NB III.)
Gyulaháza KSE (Szabolcs II.)-Újdombrád SE (Szabolcs I.) 
Ibrány SE (Szabolcs I.)-Putnok FC (Borsod I.) vs. 
Clean Star Complex Dorozsma (Csongrád I.)-Jánoshalmi SE (Bács-Kiskun I.)
Ikarus BSE (Budapest I.)-Kondorosi TE (Békés I.) 
Jászalsószentgyörgyi KSE (Szolnok II.)-Pénzügyőr SE (Budapest I.)
Mezőmegyer SE (Békés II.)-Békéscsaba 1912 (NB III.)
Telekes MEDOSZ SE (Vas III.)-Móri SE (Fejér I.)
Bágyogszovát SE (Győr III.)-Dorogi Bányász FC (NB III.) 
Bőny SE (Győr II.)-SCHOTT Lukácsháza SE (Vas I.)  
Hárskút SE (Veszprém III.)-Kapuvári SE (Győr I.) 
Gérce-Vásármiske KSE (Vas II.)-Ugod SE (Veszprém I.) 
DG Tát SE (Komárom I.)-VSC 2015 Veszprém (NB III.)  
Zalaszentgróti VFC (Zala I.)-FC Sopron (NB III.)
Csór Truck-Trailer FC (Fejér I.)-Budaörs (NB III.) 
Dunaújváros FC (NB III.)-Érdi VSE (NB III.)  
Villány TC (Baranya I.)-Bölcskei SE (Tolna I.)