Kupaspecialistává válna a ZTE csapatkapitánya

2025. február 11.

Szendrei Norbert 24 évesen már két csapattal két kupagyőzelemnél tart, ráadásul jó kapcsolatot ápol a két MOL Magyar Kupa-csúcstartóval, így bízik benne, hogy a pályafutása végére befogja Kálnoki-Kis Dávidot és Batik Bencét. A zalaegerszegi csapatkapitánnyal többek között arról beszélgettünk, hogy a bajnoki szereplés meglehetősen hasonló a két évvel ezelőttihez, amikor kupagyőzelmet szerzett a Zete. 

Hirdetés

Szendrei Norbert fiatal játékos, de 24 évével máris igazi kupaspecialistának számít, hiszen kétszer is megnyerte a MOL Magyar Kupát. Ezzel olyan rutinos kupamenők nyomába eredt, mint a három csapattal három kupagyőzelmet szerző Kálnoki-Kis Dávid, vagy a két csapattal négy trófeát nyerő Batik Bence.

Kiválasztott cikk: Hosszabbítás után kupagyőztes a ZTE

“Jól ismerem mindkettőjüket, voltak játékostársaim, és csak reménykedni tudok benne, hogy sikerül egyszer behoznom őket a trófeák számában. Egyébként nem pontos, hogy kupaspecialista vagyok, inkább a csapataim voltak azok az adott idényekben” - mondta vidáman a ZTE középpályása.

Kísérteties hasonlóság

Szendrei elmondta, a jelenlegi csapatával 2023-ban megnyert kupatrófea azért becsesebb számára, mint a Honvéddal megszerzett kupagyőzelem, mert a Zetében abszolút alapember volt, amikor a csapat története első MK-ját nyerte.

“Ha jól emlékszem, minden egyes kupameccsen pályára léptem, szóval jóval inkább a magaménak érzem, mert a Honvédnál kiegészítő emberként számoltak velem, olyan fiatal voltam” - idézte fel a középpályás.

Érdekesség, vagy ha úgy tetszik, jó omen az egerszegiek számára, hogy igencsak hasonlóan alakul a csapat szezonja, mint két évvel ezelőtt. A ZTE akkor is a bennmaradásért küzdött az NB I-ben, de a kupában jól vette az akadályokat, és végül meg sem állt a végső győzelemig. Tette ezt úgy, hogy a kupadöntő előtt egy héttel még nem volt biztos az NB I-es tagsága.

A 2023-as bajnok izgalmaktól eltekintene, de a kupaszereplést szívesen megismételné a cséká 

Kredit: ZTE FC Zalaegerszeg 

“Annyit pontosítanék, hogy a kupagyőzelem évében egészen parádés őszt produkáltunk, a negyedik helyig is fel tudtunk kapaszkodni, aztán a tavasz már nem sikerült jól, így kerülünk a kiesés ellen küzdők közé. Most mindannyian abban bízunk, hogy a tavasz lesz majd olyan erős, mint a két évvel ezelőtti ősz.”

“Az ellen persze semmi kifogásom nem lenne, ha a kupában ugyanúgy szerepelnénk, mint 2023-ban” - tette hozzá nevetve.

A sorsolás most is hasonló

Eddig nem panaszkodhat a szerencsére a Zete, hiszen úgy juthat a legjobb nyolcba, hogy csak alacsonyabb osztályú csapatokkal találkozott. A Hatvan könnyed, majd a Szentlőrinc igencsak küzdelmes legyűrése után az egyik nagy óriásölő, a harmadosztályú Karcag vár Szendreiékre a nyolcaddöntőben.

“Elmondta tényleg nem volt egy bravúros menetelés, de a Szentlőrinc az NB II első helyén állt, amikor találkoztunk. Fontos a sorsolás, ebben nincs vita, de mi úgy vagyunk vele, csak magunkkal foglalkozunk, miközben persze maximális tisztelettel közelítünk minden ellenfélhez.”

A Szentlőrinc megizzasztotta Szendreiéket 

Kredit: ZTE FC Zalaegerszeg

“A karcagiak egy szép kombinációból szerzett góllal már kiejtettek egy NB I-es csapatott, ez óvatosságra int minket, de azért magabiztosak vagyunk. Mondanom sem kell, a továbbjutás a célunk, és szeretnénk minél messzebb menni a kupasorozatban, még ha nem is ez a legfontosabb célkitűzésünk idén.”

A középpályás szerint a csapat minden idegszálával a bennmaradásra koncentrál, és ez még inkább igaz az első tavaszi forduló óta. A nyitányon a ZTE hiába játszott sokkal jobban a KTE-nél, egy szerencsés góllal a kecskemétiek nyertek.

“Nagy balszerencse volt ez a vereség, egyáltalán nem érdemeltük meg. De szerencsére a Fradi elleni elmaradt meccsen bizonyítani tudtuk, hogy sokkal több van bennünk, és képesek vagyunk nemcsak szervezetten játszani, de eredményesek is tudunk lenni” - mondta Szendrei, akinek a csapata a Ferencváros elleni 2-2 után legyőzte a dobogón álló Diósgyőrt.

“Hogy mennyi energia jut a bajnoki küzdelmek mellettt a kupára? Nos, úgy gondolom, mindennek megvan a maga ideje, és mi tényleg lépésről lépésra haladunk. Most a bajnokság van a fókuszban, de amikor eljön a kupameccs, már csak a Karcag elleni meccs lesz a fejünkben” - magyarázta Szendrei. 

Hirdetés