Kupaelődöntőben a magyar futball krémje

2026. március 17.

Idén is voltak meglepetések szép számmal a MOL Magyar Kupában, de a végjátékra négy olyan csapatunk maradt, amelyek egészen parádés szezont futnak a bajnokságban, sőt egyikük még Európában is. 

A MOL Magyar Kupában, sőt az összes kupasorozatban gyakran előfordul, hogy olyan csapatok jutnak el a végjátékig, amelyeknek a bajnokságban nem sok babér terem. Nem ritka, hogy kiesőjelöltek vagy alacsonyabb osztályú csapatok is állva maradnak a végéig. Ez utóbbi kitételtől eltekintve a jelenlegi kupaszezon rendhagyónak mondható, és ez már korábban is látszott: 

Az előző körben kiestek azok a csapatok, amelyekre a fentiek igazak voltak, azaz nem volt jó szezonjuk, de a kupasorozatban mégis egészen messzire eljutottak (Kazincbarcika, Soroksár, Diósgyőr), és már csak némi túlzással az idei futballszezon krémje áll a MOL Magyar Kupában.

A két éllovas

Az elődöntőben összecsap a Ferencváros és az ETO FC, az a két csapat, amelyek a bajnoki címért is megküzdenek egymással. Az utóbbi hetekben egymást előzgető zöldek veretes kupamúlttal rendelkeznek, a Fradi toronymagasan vezeti az örökranglistát 24 kupagyőzelemmel, az ETO pedig a vidéki csapatok egyik királya: bár kettővel kevesebb kupagyőzelme van, mint a Debrecennek, a győriek ugyanannyi döntőbe verekedték be magukat, mint a Loki.

A Ferencváros és a Győr kiemelkednek az idei bajnokságból (pontszámban kevésbé, mint teljesítményben), ami nem is csoda, hiszen két európai kupaszereplőről van szó: az ETO csak majdnem, a Ferencváros viszont fel is jutott egy európai főtáblára - sőt, már a legjobb nyolcat ostromolja az Európa Ligában.

Négy éve, 2022-ben nyert utoljára kupát a Fradi 

Kredit: molkupa.hu 

A kupaszezonban nehezebb dominanciáról beszélni, mint a bajnokságban, hiszen a sorsolásnak döntő szerepe van, mindenesetre egyikük sem panaszkodhat. A Fradi idei menetelése még a könnyű sorsolás ellenére is igencsak mutatós: huszonnyolc szerzett góljukra még egyet sem kaptak. Igaz, a győriek is csak egyet, de az nem akármilyen volt: az NBII-es Kecskemét alaposan ráhozta a frászt az ETO-ra, és végül csak hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást a Kisalföld büszkesége.

Valószínűleg egyikük sem örül neki igazán, hogy a másikkal kell elődöntőt vívnia, vélhetően jobban örültek volna, ha a döntőben meccselhetik le egymás között, melyikük a jobb. Két éve hasonló felállásban futott neki a kupadöntőnek a Fradi és a Paks, akkor a bajnokságot végül (némi téli billegés után) behúzta a Ferencváros, a kupadöntőt viszont a paksiak nyerték meg.

A tavasz legjobbja és az NBII királya

Az alcímben megfogalmazott állítások egyike sem biztos, hogy a szezon végén is állni fog a Zalaegerszegre és a Honvédra, de most még bátran rájuk lehet sütni. A ZTE káprázatos tavaszt teljesít (bár már az ősz vége is jól sikerült), a pontok alapján az egyik legjobb csapat 2026-ban, és a kiesés elől menekülő csapatból már a dobogót ostromló gárda lett belőle.

A Honvéd sem panaszkodhat, Feczkó Tamás vezetésével kiválóan összeállt a kispesti csapat, és nemcsak a feljutásnak, hanem a másodosztály bajnoki címének is a legnagyobb esélyese lett. A Honvéd ráadásul a kupasorozatban is bizonyítja, szinte már NBI-es csapatnak tekinthető, hiszen két első osztályú csapatot is kiejtett idén - egyikük a dobogón álló DVSC volt, ráadásul Debrecenben.

Mindkét csapat átélte már, milyen megnyerni a kupasorozatot, sőt a Honvéd nyolc győzelmével a kupatörténelem negyedik legeredményesebb csapata, míg a ZTE-nek két döntőből egy trófea jött össze. Nem is régiek a két csapat szép emlékei: a ZTE három éve, 2023-ban nyert, a Honvéd pedig hat éve, 2020-ban emelhette fel utoljára a díszes serleget.