Gyurcsó a négy közé lőtte a Honvédot

2026. március 5.

A Budapest Honvéd második NBI-es ellenfelét kapta el, a Diósgyőr kiejtésével (egyedüli másodosztályú csapatként) bejutott a MOL Magyar Kupa elődöntőjébe. 

MOL Magyar Kupa, 6. forduló (negyeddöntő):
Budapest Honvéd (NBII)–DVTK (NBI) 1–0 (0–0)
Bozsik Aréna, 3934 néző. Vezette: Csonka Bence (Bornemissza Norbert, Aradi József)
Gólszerző: Gyurcsó 64.
Honvéd: Dúzs – Szabó A., Baki, Csontos D. – Pauljevics (Csonka B., 79.), Szamosi Á., Pekár I. (Kállai K., 69.), Hangya – Gyurcsó (Kántor K., 79.), Pinte P. (Varga K., 86.), Medgyes Z. (Zuigeber, 69.) Vezetőedző: Feczkó Tamás
Diósgyőr: Megyeri G. – Szakos, Bárdos, Tamás M., Bokros – Holdampf (Bényei Á. 81.), A. Keita (Esiti, 69.) – Sajbán M. (Babos B., 75.), Roguljic (Ambrose, 75.), Pető M. (Varga Z., 69.) – Colley. Vezetőedző: Vladimir Radenkovics  via NSO

Alapvetően mindkét félidőben inkább a hazaiak akarata érvényesült, labdabirtoklásban ugyanis hiába volt fölénye a vendégegyüttesnek, ez valódi gólhelyzetekben nem mutatkozott meg. A szünetig igazán komoly lehetősége a Honvédnak és a Diósgyőrnek sem akadt, de az első 45 percben még mezőnyben is hajszálnyival jobb volt a vendéglátó csapat.

A fordulás után a meccs összképe nem változott, és a félidő derekához közeledve egy gyorsan és pontosan végigjátszott akció végén előnybe kerültek a hazaiak. Bár a borsodi együttes ezt követően is próbálkozott, a szakmai stáb kétszer dupla cserével is igyekezett frissíteni a gárdán, végül csak két kisebb helyzetet sikerült kialakítania, de az egyenlítés ezekből nem jött össze. 

NBII-esként az elődöntőben

A Honvéd összességében megérdemelten lépett tovább, s egyedüli másodosztályú csapatként lesz ott a Magyar Kupa elődöntőjében.
A Budapest Honvéd az elődöntőben a Zalaegerszeggel találkozik majd, míg a másik ágon a bajnoki címvédő Ferencváros a jelenleg NB I-es listavezető Győrrel csap össze. Az elődöntő játéknapja április 22., míg a döntő május 9-én a Puskás Arénában lesz.

Korábban játszották: 

ZTE-Soroksár: 

Kazincbarcika-Ferencváros

ETO FC-Kecskemét