Komoly izgalmak jellemezték a Hajdú-Bihar megyei kupasorozat fináléját, ahol a hazai pályán játszó Hajdúszoboszlónak kétgólos hátrányból kellett fordítania a Sárrét ellen. A szoboszlóiak végül büntetőkkel nyerték meg a trófeát.
Hajdú-Bihar megyei kupa, döntő:
Hajdúszoboszlói SE–Sárréti DSK 2–2 (0–2) – büntetőkkel: 3–2
Hajdúszoboszló, Bocskai Sporttelep, 200 néző. Vezette: Nagy N. (Kövér T., Szakály M.)
Gólszerzők: Kónya 62., majd 76. – büntetőből, illetve Szőke 40., Kiss D. 45+3.
HSE: Domonkos – Kónya, Tóth L., Gomes (Baranyi, 60.), Bordán (Karika, 46.), Szathmári, Éles (Dobi, 82.), Bogár, Bányász (Potor, 46.), Pallagi, Bárány B. Vezetőedző: Szabó László
Sárréti DSK: Kiss B. – Dul (Füleki, 94.), Nagy K., Kiss Cs., Kiss N. (Nagy M., 69.), Balás (Fodor, 69.), Kántor, Vass, Nagy L., Kiss D., Szőke. Vezetőedző: Szabó Lajos Tamás - via Haon.hu
Jóval nyugodtabbra sikerült az idei döntő Hajdú-Biharcban, mint a tavalyi, amikor a Monostpályi-Hajdúnánás mérkőzésen négy piros lapra volt szüksége a játékvezetőnek, hogy megfékezette az indulatokat. Izgalmakban idén sem volt hiány, hiszen némi meglepetésre a Sárrét kétgólos előnnyel fordult a második játékrészre, holott a bajnokságban mindkét meccsüket a Hajdúszoboszló nyerte, amely a házigazdája is volt a finálénak.
A szünet után egyre nagyobb nyomást helyezett ellenfelére a hazai csapat, és Kónya szűk negyedóra alatt ki is egyenlített. Jöhettek a büntetők, amiben a sárrétieknek volt nagyobb rutinjuk, hiszen az elődöntőt is büntetőkkel nyerték meg. Mindkét csapat hibázott, de a szoboszlóiak kevesebbet, így az övék lett a trófea.
Hajdú-Bihar négy csapatot ad a főtáblára, a két döntős mellett az elődöntőket elveszítő két csapat, a Hajdúsámson és a Monostorpályi is ott lesz a MOL Magyar Kupa országos szakaszának rajtján.
Címlapkép: Haon.hu/Czinege Melinda