Mivel hiába állt készen minden a harmadosztályra, a Balatonalmádi SE végül mégsem vállalta az NB III-as szereplést, alaposan kicserélődött a nyáron Veszprém megye bajnoka, de a csapatkapitány szerint a rendkívül fiatal csapat is érhet el szép sikereket idén. Például akár az Amatőr Kupára is odaérhet, bár ehhez már óriási bravúrra lenne szüksége. Hoffer Dáviddal beszélgettünk.
Olyan hullámvasúton ül a Balatonalmádi SE, hogy még a legkeményebbeket is megviseli a hullámhegyek- és völgyek közti száguldozás. Az egész még tavasszal kezdődött, amikor úgy nézett ki, hogy egészen a harmadosztályig juthat a Balaton-parti klub, aztán folytatódott ősszel, amikor a MOL Magyar Kupában történtek hihetetlen események.
A Balatonalmádi egyike a három (négy, ha a Mezőörsöt is számoljuk) negyedik fordulóba jutott megyei osztályú csapatnak, de a csapat menetelését nem mindennapi események formálták. Úgy kezdődött, hogy az első fordulóban a Haladás lett volna az ellenfél, de a klub megszűnt létezni. Aztán jött a második és a harmadik forduló, ahol az almádiak mindkétszer hosszabbításig, sőt büntetőpárbajig verekedték magukat.
“Nem is az a nagy szó, hogy két büntetőpárbajt is megnyertünk, hanem az, hogy még nem hagytunk ki idén egyetlen tizenegyest sem. A Zalaszentgrót ellen mindet belőttük, a Pápa ellen pedig három is elég volt, mert a kapusunk két büntetőt is kivédett”
- mondta a molkupa.hu-nak széles mosollyal a csapatkapitány, Hoffer Dávid.
Mégsem lett harmadosztály
Balatonalmádiban mertek nagyot álmodni a legutóbbi szezon tavaszi felében, hiszen a megyei bajnoki cím felé száguldó csapat megkezdte a szervezkedést a harmadosztályú szereplés esetére. A BSE végül valóban megnyerte a Veszprém megyei I. osztályt, majd az NB III-as osztályozót is sikerrel vette az Ózd ellen, így papíron minden készen állt a szintlépésre.
A Veszprém megyei bajnokcsapat és szurkolói
Kredit: Balatonalmádi SE/Facebook
“Hiába tettek meg mindent a vezetők, sajnos nem sikerült előteremteni a harmadosztályhoz szükséges összeget, így hiába jutottunk fel a pályán, és volt meg a licenszünk, végül a klub nem vállalta az NB III-at” - mondta szomorkásan Hoffer, aki korábban már játszott a harmadosztályban, még a Balatonfüred színeiben, ezért meg tudja mondani, készen állt-e a csapat az osztályváltásra.
“A határán volt” - mondta némi töprengés után. “Barátságos meccseken volt, hogy legyőztünk NB III-as csapatot is, de szerintem csak a tétmeccsek adtak volna választ rá, készen álltunk-e. Nem lettünk volna élcsapat, de szerintem megállta volna a helyét a BSE, és nagyon sajnálom, hogy végül nem léptünk egy osztállyal feljebb.”
“Ez persze azt is jelentette, hogy nagyon sokat változott a csapatunk, hiszen a legtehetségesebb, legjobb játékosaink közül sokan távoztak, amikor kiderült, hogy nem lépünk feljebb. Sokakat kerestek magasabb osztályból, én teljesen megértem azokat, akik elmentek. Alaposan átalakultunk, hat játékos ment el a bajnokcsapatból, és bár nagyon ígéretes a mostani keretünk is, borzasztó fiatal a csapat” - magyarázta Hoffer.
Gigabravúr kell az Amatőr Kupához
A csapatkapitány elmondta, nem voltak kimondott tervei a csapatnak a MOL Magyar Kupára, de mindent beleadtak az első három, vagyis számukra csak két fordulóban.
“Alakul a csapatunk és ez érezhető volt a kupameccseken is. Zalaszentgróton és aztán a Pápa ellen is 0-0-ra végeztünk, és a hosszabbítás sem hozott gólt, viszont fejben már most rendben van ez a nagyon fiatal csapat, hiszen minden büntetőből betaláltunk.”
Már óriási bravúr kellene az Almáditól az Amatőr Kupához
Kredit: Veol.hu/Fülöp Ildikó
“Természetesen beszédtéma az öltözőben az Amatőr Kupa-döntő lehetősége, mivel azonban az eddigi eredmények alapján az már biztos, hogy nekünk tovább kell jutnunk a következő körbe ahhoz, hogy döntőt játszhassunk [ez így van, hiszen van két megyei osztályú csapat, a Tarpa és a Gödöllő, akik már ejtettek ki magasabb osztályban szereplő ellenfelet - a szerk], szerények a reményeink.”
“Ráadásul nekünk jutott a legnehezebb ellenfél a megyei csapatok közül, hiszen a Kisvárda tavaly még NB I-es volt, és elődöntőt játszott a MOL Magyar Kupában is. A saját játékunkat próbáljuk majd játszani ellenük, de mivel mi általában próbálunk dominálni, most pedig erre kevés esélyünk lesz, alkalmazkodnunk is kell majd az ellenfélhez.”