A legbotrányosabb kupadöntő

2021. december 10.

A 2005-ös Magyar Kupa döntő már amiatt instant klassziku lett, hogy az esélytelennek vélt Sopron feltörölte a pályát a Ferencvárossal, ám ahogy az 1-5-ös végeredmény kialakult, az sem volt mindennapi. Egy nem különösebben felkészült horvát játékvezető, valamint négy (plusz egy a pályán kívül) kiállítás tette minden idők legbotrányosabb döntőjévé a Sóstói Stadionban lejátszott finálét. 

Hirdetés

A 2005-ös Magyar Kupa-döntő nemcsak a kupasorozatot, hanem az egész magyar labdarúgást tekintve is a 2000-es évek egyik legfurcsább klubmérkőzése volt. A Sopron és a Ferencváros csatája instant klasszikussá vált, ám sajnos nem azért, mert a történelmük első országos trófeáját szerző soproniak alaposan helybenhagyták nagynevű - és címvédő - ellenfelüket.

Már a székesfehérvári Sóstói Stadionban rendezett döntő felvezetése sem volt minennapos, hiszen a soproniakat a ferencvárosi legenda, Pintér Attila vezette, aki ráadásul egy évvel korábban duplázni tudott a zöld-fehérekkel, azaz a bajnokság mellett a Magyar Kupát is megnyerte a Fradival. Pintér ellen azonban nyílt zendülés tört ki a csapaton belül, így a jó eredmények ellenére a klub nem tehetett mást, felbontotta az egykori válogatott játékos szerződését, aki Sopron felé vette az irányt.

Amire gondolni sem mert volna a soproni tábor, va

Kredit

A Fradi vezetését László Csaba vette át, és bár a zöld-fehérek nem futottak rossz szezont, az első bajnoki címét szerző DVSC mögött a második helyen zárták a bajnoki idényt. A kupadöntő maradt szépségtapasznak, ám arra senki nem számított, ami végül Székesfehérváron történt.

Egy bolond szezon őrült kupadöntője

Nem akármilyen futballidény zajlott Magyarország, a 2004/05-ös szezonban olyan elképesztő események történtek, mint a siófoki Balaton FC jogutódjaként az első osztályban maradó Diósgyőr (amely nevében is megőrizte a Balatont), vagy a szponzor költözködése miatt a feljutást elbukó Haladás, illetve a Lombard költözésének haszonélvezője, az NBII nyolcadik helyén végző Pápa.

A Fradi végül a második helyen zárt, a Sopron pedig a középmezőnyben, a 7. helyen kocogott be a célba, de nemcsak emiatt számított a kupadöntőben bombafavoritnak a Ferencváros. László Csaba kerete tele volt válogatott játékosokkal (Lipcsei, Huszti, Sowumni, Gyepes), de mint kiderült, az egykori fradistáknak a fehérvári döntőben sokkal jobb napjuk volt, mint a zöld-fehérben pályára lépőknek.

Az egykori fradistáknak jobb napjuk volt 

Kredit: MTI Archív 

A Sopront ugyebár az a Pintér Attila irányította, aki nemcsak játékosként volt Fradi-legenda, hanem ahogy fent is említettük, edzőként is. Rajta kívül a fejeskirály Tóth Mihály, illetve a középpályás Bárányos Zsolt is játszott korábban az FTC-ben, ami azért érdemel külön említést, mert a kupadöntő 13. percében Tóth egy gyönyörű csúsztatott fejessel, majd a 38. percben Bárányos egy okos emeléssel talált be a Ferencváros kapujába.

Kezdetét vette az őrület

A két exfradista góljai mellett az első félidő fontos eseménye volt, hogy Bárányos (kicsit valóban gyanús) gólja után Rósa Dénes addig magyarázott a játékvezetőnek, míg az kiállította. Ezzel, illetve a lesgyanús góllal jelentkezett be először főszereplőnek a mérkőzést vezető horvát bíró, Edo Trivkovic, akit a fradisták már eleve ferde szemmel méregettek, mert egy évvel korábban egy Újpest elleni vereségnél is ő működött közre. Ez pedig így sikerült: 

Az első félidőbe még belefért egy rendkívül fontos kulcspillanat: a 43. percben a horvát játékvezető büntetőt ítélt a Sopron javára Lipcsei Péter tanári szereléséért. Ez minden szempontból fordulópontot jelentett, és a kupadöntő innentől rohamosan kezdte elveszíteni futbalmeccs jellegét.

Balaskó Iván bevágta a 11-est, ezzel a meccs eldőlt. De ha a 0-3 nem lett volna elég, a Fradi kapusa, Szűcs Lajos is addig magyarázott a bírónak, míg az megelégelte, és a kapust is lezavarta a pályáról, sőt ugyanez a sors várt a csapat edzőjére, László Csabára is. Nem csoda, hogy a második félidőben a győzelemről már lemondó fradisták alaposan feltüzelve tértek vissza a pályára.

László Csaba is a lelátóról nézte a második félidőt 

Kredit: MTI Archív

Futballból keveset, látványos durvaságokból annál többet láthattak a fehérvári stadion lelátóján ülő nézők, pedig a második félidő elején Lipcsei remek szabadrúgásával visszatérhetett volna a remény, ám Balaskó élete talán legnagyobb góljával visszaállította a háromgólos különbséget, és innentől kezdve szinte hajtóvadászat folyt a pályán.

Az egymást érő, szikrázóan kemény belépők láttán az ember biztosra vehette, hogy lesz még kiállítás a meccsen, és nem is kellett rá sokat várni: az általában higgadt Adem Kapic rúgta fel a holdra Balaskót, a piros lap sem lett volna túlzás a hátulról érkező becsúszásért, bár csak technikai különbség, hogy a szlovén középpályás a második sárgája miatt mehetett zuhanyozni.

A hajrában még a Sopronból is kiállítottak egy játékost (Pintér Zoltán rúgta fejbe Lipcseit), az pedig már szinte senkit nem érdekelt, hogy a Fradi cserekapusa, Udvarácz Milán beszedett egy óriási potyagólt a meccs végén. Így alakult ki a döbbenetes, 1-5-ös végeredmény.

Markáns utózöngék

Az ember önkéntelenül is sajnálta a Sopront, hiszen nem a kiscsapat nagyszerű játékáról és bravúros győzelméről szóltak a hírek másnap, hanem arról, hogy László Csaba állítólag a meccs közben arra biztatta a játékosait, hogy “törjék el a soproniak lábát”. Ezt később több felületen is cáfolta az edző, mindenesetre a csapata nem volt hajlandó gratulálni a győztesnek, és az ezüstérmeket sem vették át, mire az MLSZ válaszul egy évre eltiltotta a kupasorozattól a Ferencvárost.

Pintér Attila Senkey Imre után az első edző lett, aki egymást követő években, más csapatot irányítva tudta megnyerni a Magyar Kupát. Pintér az abszolút rekorder státuszhoz is közel került, hiszen a Puskás Akadémiát irányítva 2019-ben is döntőt játszhatott a csapata, ám a finálét végül büntetőkkel a lilák nyerték.

László Csaba még szűk fél évig volt a Fradi edzője, 2005 novemberében küldték el a csapattól. A Sopron azóta nem jutott a kupadöntő közelébe, és ami még meglepőbb, a Ferencváros is csak egy évtizeddel később, 2015-ben játszott legközelebb a fináléban.

Hirdetés