Hiába a területi alapú sorsolás, szerencse is kell ahhoz, hogy már az első két fordulóban elkerüljék a komoly utazásokat a csapatok. Mivel a mezőny felét amatőrcsapatok adják, nagyon nem mindegy, hogy a MOL Magyar Kupa 2. fordulójában valaki átugrik a szomszédba, mint például Zsámbék-Bicske összecsapás résztvevői, vagy átutazzák a fél országot, mint a XV. Kerületi Issimo SE, amely a szlovén határhoz látogat.
Bár a MOL Magyar Kupa első két fordulóját még területi alapon kialakított csoportokban sorsolják ki, bőven akadnak csapatok, akik alaposan bejárják az országot. Ez a sorsolási módszer nagyon is igazságos, és az amatőrcsapatok számára rendkívül fontos, hiszen ha nem lennének területi alapú csoportok, előfordulhatna, hogy az egyébként is szűkös költségvetésű apró klubok kénytelenek lennének keresztbe-kasul beutazni az egész országot.
A jól kigondolt rendszer ellenére így is vannak klubok, amelyek a nyakukba veszik az országot, érdekes módon elsősorban Budapesten és környékén. Itt van például a Dunakeszi, amely az első fordulóban a legnagyobb távolságot volt kénytelen megtenni a Békés megyei Mezőkovácsháza pályájáig: a Pest megyeiek 270 km-es távot tettek meg.
Az óbudaiak Hegyeshalmon
Kredit Peter Russian-Facebook
Hasonló helyzetben volt a REAC, ők a Békéscsaba melletti Mezőmegyerre utaztak nagyjából 210 km-t, illetve a debreceni DEAC is hasonló távot tett meg Salgótarjánig. Szintén több, mint 200 km-t utazott a Budaörs is a Zala megyei Semjénházáig, és nem sokkal maradt le tőlük a III. Kerületi TVE sem, csak az óbudaiak északnyugati irányba mentek: Hegyeshalom közel 180 km-re van Budapesttől.
A második fordulóban is lesznek nagy utazók
Nem biztos, hogy pontosak a számításaink, de a második fordulóban a XV. Kerületi Issimo SE-re vár a leghosszabb utazás, a rákospalotaiak 260 km-t utaznak a szlovén határhoz, Lentibe. Két nagyváros összecsapását előzi meg a második leghosszabb utazás, a BVSC a szombathelyi Király SC vendége lesz, márpedig Zuglótól vagy 230 km-re helyezkedik el a vasi megyeszékhely.
Alig valamivel utazik majd kevesebbet a budapesti 43. sz. Építők csapata, amelyet Nagykanizsára szólít a sorsolás (kb. 220 km.), és a szintén BLASZ-ban érdekelt ASR Gázgyárra is komoly túra vár a 190 km-re lévő Deszkre. Sok csapat utazik még 100-150 km-t a MOL Magyar Kupa második fordulójában, az Ajka melletti Úrkútra látogató III. Kerület, az Amatőr Kupa-győztes szegediekhez utazó Bugyi, vagy éppen a Balatonszepezdre buszozó Komárom is egésznapos programot kerekít a kupafordulóból.
Ezek a számok főleg ahhoz képest tűnnek erősnek, hogy a REAC például el sem hagyja Budapesten, csak átcsorog az alig 20 km-re lévő ESMTK-hoz Erzsébetre. És ez még nem is a legrövidebb út, hiszen Zsámbék és Bicske mindössze 11 km-re fekszik egymástól, a két NBIII-as rivális szinte sétatávolságra van. Alig valamivel utazik többet a Tatai AC, amely a megyei rivális Nyergesújfalu vendége lesz (23 km), pedig megyén belül is lehet sokat utazni: Mátészalka és Hidasnémeti például alsó hangon 150 km közúti utazásra van egymástól.