A kiscsapatoknak olyan a Fradi a kupasorozatban, mint a lottóötös, de nem mindenki örül nekik, hiszen akadnak az alacsonyabb osztályú csapatok között, akik nagy terveket szövögetnek a MOL Magyar Kupában. Közéjük tartozik a két évvel ezelőtti döntős Budafok is, ahol alaposan megnőtt az étvágy, többek között erről is beszélgettünk a XXII. kerületi születésű és kötődésű ifjú középpályással, Merényi Ádámmal.
Azok a csapatok, amelyek nem terveznek hosszú utat a MOL Magyar Kupában, a harmadik forduló sorsolásakor semmit nem szeretnének jobban, mint a Ferencvárossal játszani. Ez ugyan legtöbbször - de nem mindig - kiesést jelent a kiscsapatoknak, viszont komoly hírverést, sokszor tévés meccset és masszív jegybevételt is eredményez.
“Kettős érzések vannak bennünk, hiszen megkaptuk a legerősebb magyar csapatot, és biztos nagy lesz a felhajtás a párharcunk körül. Viszont a két évvel ezelőtti kupadöntős szerepelés óta alaposan megnőtt az étvágy Budafokon, és most is komoly menetelést terveztünk. Sőt, tervezünk” - tette hozzá széles mosollyal Merényi Ádám, a budafokiak középpályása.
Nem mondanak le a csodáról
A húszéves középpályás, aki eddig a Budafok házi gólkirálya az idei szezonban, elmondta, személy szerint nagyon örül a Fradinak, hiszen a legjobb magyar csapat ellen mutathatja meg magát. És úgy gondolja, ezzel a társai nagy része is így van.
“Én még soha nem játszottam a Ferencváros ellen, és nagyon várom a lehetőséget. A csodával az a helyzet, hogy nem lehet rá számítani, de ha ott van a lehetőség, akkor mindent meg kell tenni érte. Az utóbbi években nemcsak azt láttuk, hogy a Budafok képes nagyot menni a kupában, hanem azt is, hogy nagyon is ki lehet ejteni a Fradit, akár még alacsonyabb osztályú csapatnak is” - utalt Merényi a Fradi Iváncsa elleni kiesésére, de tavaly az elődöntőben is közel voltak a bukáshoz a zöldek, hiszen az NB II-es Nyíregyháza a 84. percig vezetni tudott ellenük.
Ontja a gólokat a fiatal középpályás
Kredit: Budafoki MTE
“Hiába dől el egy meccsen a továbbjutás, egy olyan erős csapat ellen, mint a Ferencváros, csak akkor van esélyünk, ha minden stimmel. Bíznunk kell magunkban, hogy képesek vagyunk a csodára.”
“Megvannak a magunk erényei, szerintem jó arányban vannak fiatalok és rutinos játékosok a keretben, ezért egyáltalán nem érzem úgy, hogy esélytelenek lennénk. Fegyelmezetten és bátran, mindent beleadva kell játszanunk, és akkor meglephetjük akár a legjobb magyar csapatot is.”
XXII. kerületi local hero
Merényi elmondta, bár az MTK a nevelőklubja, ezer szállal kötődik a XXII. kerülethez, hiszen Budatétényben született, de már hosszú ideje Budafokon lakik. Igazi lokálpatrióta a fiatal középpályás, aki nagyon szereti a kerületet.
Igazi helyi srác az ikonikus piros-fekete mezben
Kredit: Budafoki MTE
“Nekem tényleg sokat jelent, hogy a Budafokban játszhatok, hiszen ez az otthonom, ebben a kerületben nőttem fel és most is itt lakom. Örültem, amikor ide kerültem, és számomra tényleg nem kérdés, hogy mindent beleadok a csapat sikeréért.”
A Budafok nem kezdte jól a szezont, de Merényi szerint egészen más a helyzet, mióta felállt a Nikházi Márk által vezetett új stáb. A Fradi elleni kupameccsre egy idegenbeli győzelemből és egy hazai döntetlenből érkezik az MTE, és a csapat játéka is kezd összeállni.
“Jó csapat vagyunk, egyben van az öltöző, és bár sok változás volt a nyáron, gyorsan megtalálták a közös hangot a játékosok. Sok a tehetséges fiatal, akik a lendületet hozzák, és ez jól fog jönni a Fradi elleni meccsen, mert ott biztosan gyorsabban, lendületesebben kell játszani, mint az NB II-ben. A Merkantil Bank Liga szerintem egy nagyon kemény, hajtós, brusztolós bajnokság, minden csapat hozzá van szokva ahhoz, hogy szervezett védekezésből induljon, így a Fradi ellen várható meccskép nem lesz újdonság számunkra.”
“Fontos, hogy reális célokat tűzzünk magunk elé akár a kupában, akár a bajnokságban. A sorsolás úgy hozta, hogy a kupasorozatban máris egy hatalmas bravúrt kell bemutatnunk, hogy ott legyünk a negyedik fordulóban, de ha sikerrel járnánk, az nagyon komoly önbizalmat adna a bajnokságra. Ott az a cél, hogy a tabella első felében végezzünk, és szerintem erre minden esélyünk megvan.”
A Fradi ellen is mindent beleadnak majd a budafokiak
Kredit: Budafoki MTE
Felvetettük a fiatal középpályásnak, hogy a Fradinak több játékosa is pályára lépett a válogatottjában, ráadásul a kupameccset követő hét közepén a nemzetközi porondon is elindulnak a küzdelmek.
“Ez így igaz, a Ferencvárosnál meg kell osztani a figyelmet a három front között, de úgy gondolom, van akkora és olyan játékerejű keretük, hogy bármilyen felállásban lépnek is pályára, nem gyengül jelentősen a csapat. De ha elkezdünk csak az ellenféllel foglalkozni, máris vesztettünk. Magunkra kell koncentrálnunk, és ha kihozzuk magunkból a legtöbben, már nem lehetünk elégedetlenek, bárhogy alakul is a végeredmény.”