Új korszakos csapat: Isten hozott, Győri ETO!

Az MK Népköztársaság Kupa lett, a (győri) Vasas ETO pedig zsinórban háromszor nyert.
Hirdetés

Az 1960-as években a Győr - hivatalos nevén Győri Vasas ETO - élte nagy korszakát, ami nemcsak a kupagyőzelmekben mutatkozott meg. Mivel 1964-től naptári rendszerű bajnokságot rendeztek, a csonka szezonban a Győr őszi bajnok lett, és Európában is alaposan megmutatta magát, hiszen az elődöntőig menetelt a BEK-ben. Egy évvel később, 1964-ben a Honvéd ellen még elveszítette a Magyar Kupa döntőjét (miután az elődöntőben a VVK-ra tartalékoló - és azt később megnyerő - Fradi ellen tudott nyerni hosszabbításban), de egy évvel később már összejött az első győri kupagyőzelem: a fináléban a Diósgyőrt győzte le 4-0-ra. 

Az 1964-es idénytől kezdve a sorozat megálmodóinak szándéka szerint a Magyar Népköztársaság Kupa annyiban valóban elkezdett hasonlítani a mintának tekintett FA-Kupára, hogy rendre eljutottak a végjátékig kiscsapatok is. 1964-ben a Testvériség, 1965-ben a Diósgyőr és az EVTK, 1966-ban a Kaposvári Honvéd és a Haladás, 1968-ban a Vasast kiverő Szegedi VSE jutott messzire az alacsonyabb osztályú csapatok közül. 

Hidegkuti Nándor példátlan sorozata

Ez az időszak egyértelműen a Győrről szólt, a kisalföldiek zsinórban háromszor nyertek, sőt az a bravúr is összejött nekik, hogy egy naptári évben két Magyar Kupát is bezsebeltek. Ennek oka, hogy az 1966-os kiírás fináléját egy évvel később rendezték, ekkor megismételt mérkőzésen, öldöklő csatában győzték le a Fradit, ősszel pedig a 67-es sorozatban a (negyedik döntőjét is elbukó) Diósgyőrt verték meg. A Győr nagy sorozatát az MTK szakította meg 1968-ban, de egy másik sorozat nem szakadt meg, hiszen edzőként Hidegkuti Nándor az utolsó két győri, majd a trónfosztó MTK győzelmét is elősegítette. 

A 60-as években már rendszeressé váltak a futballmeccsek közvetítései: a képen Vitray Tamás látható 1966-ban, a Népstadionban. 

Fotó: Fortepan

Az MTK azt a Honvédot győzte le a fináléban (2-1-re), amely egy évvel később is bejutott a sorozat döntőjébe, ám győznie 1969-ben sem sikerült, ugyanis ekkor a története első Magyar Kupa-győzelmét ünneplő Újpesttől kapott ki 3-2-re. Az újpestieknek már régóta fájt a foguk a trófeára, hiszen már 1922-ben döntőt játszottak, azóta pedig nem kevesebb, mint további négy finálé után hagyták el vesztesen a pályát, mire összejött a hőn áhított siker. Dunai Antal, Bene Ferenc és Nagy László szerezték az újpestiek góljait. 

(Fejléckép: fortepan.hu)