Tavalyról hozza a jó formát a Tiszafüred

2024. augusztus 13.

Nem lett gólrekord a Facultas-Tiszafüredi VSE tizenkilenc gólja a MOL Magyar Kupa első fordulójában, de Mácsai László vice-cséká szerint nem is ez a fontos, hanem inkább az, hogy sikerült átmenteni a tavaly szezonvégi formát idénre is, pedig változott itt-ott a csapat. A Tisza-tó legnépeszerűbb csapata óriási menetben van és jó esélye van rá, hogy a harmadik fordulóban is ott legyen a kupasorozat mezőnyében. 

Hirdetés

Amikor lefújták a MOL Magyar Kupa első fordulójának délutáni mérkőzéseit, a Facultas-Tiszafüredi VSE játékosai joggal gondolhatták úgy, hogy nemcsak a játéknap, de a kupatörténelem legnagyobb arányú győzelmét aratták. Még a Hidasnémeti otthonában 19-ig jutó tiszafüredieket is lehagyta a Mezőörs, az egyből gólkirálytjelöltté előlépő Dávid Leventével itt beszélgettünk.

Kiválasztott cikk: Nagy respekt, amiért nem sétáltak le

“A sorsolás után egyáltalán nem így készültünk, nem becsültük le a Hidasnémetit, de mire kifutottunk a pályára, már tudtuk, hogy súlyos gondjai vannak az ellenfélnek. Elmentek a legjobb játékosaik, akiket egyáltalán nem tudtak pótolni, ellenünk is játékosedzővel álltak ki úgy, hogy nem volt cseréjük” - mondta a tiszafürediek játékosa, Mácsai László a molkupa.hu-nak.

Nem a semmiből jött

A Hidasnémetivel szemben a Tiszafüred nagyon is jó állapotban van, és ezt távolról sem csak a kupameccsen bemutatott gázolás bizonyítja. A csapat nagyszerűen kapta el a rajot, három forduló után makulátlan mérleggel vezeti az NB III. Észak-Keleti csoportját.

“Tavalyról hozzuk a jó formát” - mondta elégedett mosollyal Mácsai. “A kupameccsel együtt most már tizennégy mérkőzéses veretlenségi sorozatban vagyunk, pedig voltak változások a csapatban. Szerencsére a mi csapatunkba nagyon könnyű beilleszkedni egy új játékosnak, rendkívül jó, családias a hangulat a klubnál.”

“Tavaly összességében nem szerepeltünk valami fényesen, ezért szeretnénk sok örömöt okozni a hűséges szurkolóinknak. A célunk a bajnokságban a bennmaradás, a kupában pedig azt fogalmaztuk meg, hogy amíg megyei osztályú az ellenfelünk, addig jussunk tovább, és menjünk el addig, míg egy igazán nagy csapatot el tudunk hozni Tiszafüredre.”

Egy igazán nagy klubot szeretne ellenfélnek a kapitányhelyettes 

Kredit: Facultas-Tiszafüredi VSE

A vice-csapatkapitány felidézte, hogy nemrég járt a városban NB I-es klub, a 2021-es MOL Magyar Kupa-sorozatban a ZTE alaposan megszenvedett a fürediekkel a legjobb 32 között. A vendégek végül 2-1-es győzelemmel jutottak a nyolcaddöntőbe.

Nem kell sztárcsapat a telt házhoz

A következő fordulóban még nem kaphatott sztárcsapatot a Tiszafüred, hiszen az első két osztály csapatai csak a harmadik körben szállnak be. Ha a játékosok által maguk elé helyezett lécet tartani akarják, a megyei osztályú Karancslapujtővel szemben ki kell harcolniuk a továbbjutást, de Mácsai elmondta, még nem a kupameccs körül járnak a gondolataik, mert az augusztus 24-én esedékes játéknap előtt még vár rájuk az év meccse.

A Karcag ellen garantáltan nem maradnak üres székek 

Kredit: TVSE - Tiszafüredi Városi Sportegyesület/Facebook

“Jön a Karcag! Ez itt a mini Fradi-Újpest, minden évben a Karcag elleni hazai meccsre jön ki a legtöbb néző, és általában elég forró a hangulat” - mondta a cséká. “Természetesen az lesz a célunk, hogy a kupában is bejussunk a harmadik fordulóba, csalódás lenne, ha kiesnénk, mert lendületben van a csapat.”

Imádják a játékot

Mácsai ugyan nem tősgyökeres füredi (“békési srác vagyok”), de már négy éve erősíti a Tiszafüredet, és abszolút átérzi, mit jelent a helyieknek a Tisza-tó legnépszerűbb csapata. Hozzátette, a játékosok közül nem mindenki helyi, de a klubvezetésben nagyon is, és a helyi önkormányzat is a csapat mögött áll.

“A körülmények profik, gyönyörű létesítményben játszunk és a helyi szurkolók is nagyon szeretik a csapatot, de ez egy ízig-vérig amatőrklub, és a csapaton belüli hangulat is inkább családias. Ez persze nemhogy nem rossz, de nagyon jó dolog.”

“Modern focit játszunk, labdatartásra törekszünk, sokat passzolunk, építjük a játékot. A szurkolók szeretik, fontos nekik, hogy látványosak legyenek a meccseink. Azért is sikerült 19 gólt rúgni a kupában, mert a szünetben az edzőnk azt mondta, ha már így alakult, fogjuk fel edzésként, és gyakoroljuk azokat az elemeket, amiket edzéseken szoktunk. Elég jól sikerült.” 

Hirdetés