Hideg lábbal hozta a bravúrt a Dunavarsány

2024. augusztus 16.

Egy megyei osztályú csapat, amely még nem játszott idén tétmeccset, egy NB III-ast fogadott, amely már három fordulón is túl volt. A végeredmény meglepetés: a 2021-es Amatőr Kupa-győztes Fémalk-Dunavarsány kiejtette a harmadosztály Dél-Keleti csoportjának éllovasát. A varsányiak csapatkapitányával, Meiszter Márkkal beszélgettünk. 

Hirdetés

“Ez már bravúr tőlünk. Reméljük, nem az utolsó” - mondta vidáman a megye I-es Fémalk-Dunavarsány csapatkapitánya, Meiszter Márk, miután csapata az első fordulóban az NB III-as Gyulai Termál FC-t kiejtve jutott tovább.

Kiválasztott cikk: Durván kiszakadt a gólzsák az 1. fordulóban

Értek el bravúrokat más megyei csapatok is, sőt megye II-es is akad a továbbjutók között, ám a dunavarsányiak nem sok erősebb csapatot kaphattak volna ellenfélnek, mint az NB III. Dél-Keleti csoportját makulátlan mérleggel vezető Gyula.

Nem volt fáradt az ellenfél

Meiszter elmondta, mivel elég messziről érkezett az ellenfél, arra számítottak a hazaiak, hogy fáradtan fog kezdeni a Gyula, és ezt megpróbálják kihasználni. Az élet azonban átírta a forgatókönyvet.

“Egy cseppet sem tűntek fáradtnak, nekünk estek, dominálták az első perceket és be kell vallani, hogy jogosan szerezték meg a vezetést a 19. percben. Frissebbek voltak, jobban játszottak, ám miután előnybe kerültek, beleültek a meccsbe, és mi feljebb tudtunk jönni.”

“Lélektanilag nagyon fontos volt, hogy még az első félidőben ki tudtunk egyenlíteni” - mondta Meiszter, aki védő létére maga szerezte a dunavarsányaik gólját.

Meiszter Márk szerinte szerencse és jó teljesítmény is kell

Kredit: MLSZ Központ

“A második félidő eleje is a vendégeké volt, érezhető volt, hogy jó csapat az ellenfelünk, amely még a kiállítás után is veszélyesen játszott. De a hajrában már látható volt, hogy tíz emberrel játszanak és egy helyzetet jól kihasználva a 84. percben belőttük a továbbjutást érő gólt.”

Hideg lábbal jött a bravúr

A Dunavarsány csapatkapitánya szerint nemcsak azért számít bravúrnak a győzelem, mert kiváló csapatot ejtettek ki, amely egy osztállyal magasabban játszik, hanem azért is, mert Pest megyében még nem megy a bajnokság, az NB III-ban viszont már három forduló is lement. A vendégek játékból érkeztek, a hazaiak hideg lábakkal várták őket.

“Mi a felkészülésnek abban a szakaszában találkoztunk velük, amikor a legfáradtabb egy csapat, ők pedig úgy jöttek, hogy nekik már frissnek kell lenniük, hiszen megy a bajnokságuk. A szerencse is velünk volt, nyilván nem jött rosszul a kiállítás, de ki kellett használnunk a helyzetet, és ez sikerült.” A második fordulóban is bravúrra kell készülnie a dunavarsányiaknak, mert a Dunán leereszkedve egy újabb NB III-as ellenfél közelít: a Csepel lesz az ellenfél.

Kiválasztott cikk: Sorsolás: Íme a második forduló párosításai

“Hasonló játékerőt képvisel a következő ellenfelünk, mint az előző, ezért azt mondom, ez talán megugorható feladat részünkről, de csak akkor, ha mindent beleadunk. Nem idegenek a csapattól az ilyen bravúrok, ezt bizonyítottuk 2021-ben is” - mondta Meiszter, aki már a csapat játékosa volt, amikor a Fémalk-Dunavarsány megnyerte az Amatőr Kupát.

Vannak célok idén is

“Kimondva-kimondatlanul a bajnoki cím a célunk a megye I-ben” - szögezte le a csapatkapitány, hogy nem csak a kupasorozatra kíván koncentrálni a csapat. “A vezetőség a dobogót kérte a csapattól, de szerintem mindenki úgy van vele, hogy ha az utóbbi években többször is felbukkanó pechszéria elkerül minket, akkor képesek lehetünk kiharcolni a bajnoki címet.”

“Nagyobb kerettel is megyünk neki a szezonnak, mint tavaly, így egy sérüléshullámot is könnyebben átvészelünk. Új edzőnk van, jó játékosokat sikerült igazolni, és emiatt talán végre én is elhagyhatom a középső védő posztot” - mondta nevetve Meiszter, aki hosszabb ideje kényszerből játszik belső védőt, pedig a posztja igazából a bal oldali szárnyvédőé.

“Nagyon örülnénk, ha jól sikerülne a szezon, és megvan bennünk a potenciál, hogy kiválóan szerepeljünk. Emlékszem, milyen boldog volt a vezetőség és a szurkolóink, amikor megnyertük az Amatőr Kupát, de most talán mindenki elcserélné a megyei bajnoki címre” - vallotta meg a csapatkapitány, aki nem varsányi, de a környékről (Délegyházáról) származik, és a jelenlegi csapatból ő szerepel a legrégebben a Dunavarsányban.

A legfontosabb cél idén a bajnokság megnyerése, de a kupasorozat is fontos 

Kredit: MLSZ Központ/Micheller Szilvia

“Vannak még a környéken nagyon jó csapatok így is, hogy a Dunaharaszti feljutott. Többen is hasonló terveket forgatnak a fejükben, mint mi, ezért szükségünk lesz a jó teljesítmény mellett a szerencsére is. A szezon nyitómeccsén, a MOL Magyar Kupában mindkettő összejött.”

Címlapkép: MLSZ Központ/Micheller Szilvia

Hirdetés