Böde Dani nemcsak behozta, másolja is Batik Bencét, Vécsei Bálint 2/2-es lőlapot hoz a Paks-Fradi finálékban, Bognár György viszont eddig sem játékosként, sem edzőként nem tudott kupát nyerni. Nem zuhognak a gólok az utóbbi évek döntőiben, a gólkirály helyzete is meglehetősen furcsa, Dejan Sztankovics pedig két kupameccsel foglalta keretbe ferencvárosi pályafutását. És egyéb érdekességek alább.
1. A Paksi FC a Magyar Kupa huszadik győztese, tehát tavaly után idén is új bajnokot avattunk a sorozatban.
A huszadik csapat, amely kupagyőztesnek vallhatja magát
Kredit: molkupa.hu
2. A 2024-es volt a Ferencváros tizedik vesztes kupadöntője, ez a szomorú szám egyike azon kevés statisztikának a kupatörténelemben, amivel nem a Fradi vezet: a Honvédnak eggyel több veresége van a fináléban. A kupagyőzelmek számában azonban bőven van dolga a mezőnynek, ha be akarja fogni a zöld-fehéreket: az FTC huszonnégy győzelme több mint kétszer annyi, mint amennyit a közvetlenül mögötte álló két csapat (MTK és Újpest) összesen szerzett.
3. Szinte lehetetlen feladat kibogozni a Magyar Kupa 115 éves történetéből, mindenesetre igen valószínű, hogy a paksiak rekordot állítottak fel azzal, hogy négy hosszabbítást és egy büntetőpárbajt is magába foglalt a kupamenetelésük.
4. A rengeteg ráadásnak köszönhetően a paksiak nemcsak végigmentek a kupasorozat összes fordulóján, de szűk másfél meccsnyi játékidővel többet játszottak a hatnál, ami a döntőbe jutáshoz kell.
5. A paksiak keretében kilenc olyan játékos szerepelt, aki a két évvel ezelőtti, vesztes kupadöntőn is ott volt a Fradi ellen (+ a paksiakat erősítette az a Vécsei Bálint, aki 2022-ben a győztes csapat tagja volt).
Az idei döntőn kiállított Vécsei 2/2-es lőlappal hozta le a két Fradi-Paks kupadöntőjét.
Kredit: molkupa.hu
6. Először indulhat az Európa Ligában a MOL Magyar Kupa győztese, ez azt jelenti, hogy a paksiakra minimum két európai párharc vár ősszel. Az idei lesz a klub történetének második nemzetközi kupaszereplése, az elsőt 2011-ben harcolta ki. Akkor két kört is ment az Európa Liga selejtezőjében, az első öt meccsén veretlen maradt, ám a skót Hearts végül kiejtette.
7. Az év edzőjének választott Bognár György edzői pályafutása első trófeáját nyerte. Érdekesség, hogy gazdag játékospályafutása során egyszer sem tudta megnyerni a Magyar Kupát, 1996-ból egy ezüstérme van.
8. Presztízsét tekintve nyilván alacsonyabb szintet képvisel az 1909-ben útjára indult Magyar Kupánál, de a szintén országos kupasorozatnak számító Ligakupában már végzett egyszer az élen a Paksi FC. A sorozat már nem létezik, a MOL Magyar Kupa azonban örökre a klub dicsőségfalát díszíti.
9. A Paks-Ferencváros kupadöntő minden idők legtöbb néző előtt zajló fináléja lett: 52 ezren voltak a Puskás Arénában. A nézőcsúccsal a ranglistán lejjebb csúszott - de még mindig dobogós - a két évvel ezelőtti Fradi-Paks, amelyre 38 ezren mentek ki a nemzeti stadionba.
A hangulat, a látvány és a nézőszám is méltó volt a Magyar Kupához
Kredit: molkupa.hu
10. Böde Dániel a 2024-es döntő után már négyszeres kupagyőztesnek mondhatja magát, ezzel behozta az aktív játékosok rangsorát vezető Batik Bencét. A két listavezető között hasonlóság, hogy hármat-hármat a Fradival nyertek, ehhez tett hozzá egyet Batik a Honvéddal, és most Böde a Pakssal. Mögöttük Kálnoki-Kis Dávid úgy áll három kupagyőzelemmel, hogy azokat három klubbal (Újpest, Honvéd, ZTE) nyerte.
11. Dejan Sztankovics kupameccsekkel keretezte be ferencvárosi munkásságát: a szerb szakember a Nagyecsed elleni párharcban mutatkozott be az FTC kispadján a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában, az utolsó meccse pedig a Paks ellen elveszített kupadöntő volt.
12. A legutóbbi négy kupadöntőben csak az egyik csapat szerzett gólt, a legutóbbi kettő rendes játékidejében pedig egyik sem. Ahogy a tavalyi ZTE-Budafok, úgy az idei Paks-FTC is 0-0-s végeredmény után, hosszabbításban végződött 2-0-ra.
13. Immár Tolna megye is ad kupagyőztest! Nem úgy, mint a döntőig sem jutó Veszprém, illetve a csak vesztes döntőket letudó Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Heves, Csongrád-Csanád és Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas.
Földöntúli boldogság a paksi szektorokban
Kredit: molkupa.hu
+1. A MOL Magyar Kupa 2023/24-es szezonjának gólkirálya a Budaörs hétgólos csatára, Murai Márk lett, pedig csak az első három fordulóban volt érdekelt. Az utolsó fordulóig érdekelt játékosok közül senki nem lőtt három gólnál többet. A címvédő Beke Péter a Paks játékosaként szerzett egy mesterhármast, de már a Nyíregyháza színeiben fejezte be a kupaszezont - a neve mellett négy góllal. Az idei gólkirállyal készült interjúnk pénteken kerül ki a molkupa.hu-ra.